Ma reggel elég szürke időre ébredtünk. Én valahogy nem jól aludtam az este, de szerintem csak az új hely miatt. A hollandok nagyon szeretik az 1 nagy takarót ami alá 2 ember pont befér. Az előző lakásban is ilyen takarónk volt, azt kezdtük megszokni, na de itt már még kisebb volt.
Délelőtt jött egy férfi kicserélni a kazánt, végzett is vele kb. fél 2-re. Mivel nem volt gáz a lakásban így az ebédfőzés elmaradt, pedig húslevest, halrudacskát krumplipürével szerettem volna csinálni. Miután elment a szerelő indultunk is az Ikeába, de már mind a kettőnknek korgott a gyomra, a hűtőben alig volt valami, így gyorsan csináltam bundás kenyeret és megettünk az otthonról hozott savanyú uborka utolsó 3 darabját is :)
Elkezdett szakadni szó szerint a hó. Meg is maradt nem olvadt el.
Ez a fotó a bejárat előtti gangról csináltam (5. emelet)
Az Ikeában vettünk pár dolgot ami hiányzott ebből a lakásból és persze képkereteket ami teljesen otthonossá varázsolta a lakást :)
Ikea után a hűtő megpakolása volt a cél. Találtunk egy Aldit. Hatalmas csalódás volt számunkra, nem olyan mint az otthoni, annál rosszabb. Kevés, kifogyott, drága termékek voltak. Meg is állapítottuk, hogy ide többet nem jövünk. Mivel nem tudtunk mindent megvenni amit szerettünk volna, így elmentünk egy másik boltba, ami nagyon közel van hozzánk. Szerencsére itt mindent kaptunk.
Miután már félig tele volt az autó, hazafelé vettük az irányt.
Beletellett 20 percbe mire felpakoltunk, de mikor jöttünk lefele, vittünk le a sufniba dolgokat.
Úgy érezzük, most már minden a helyén van, már csak be kell lakni.
Vacsorára mirelit pizzát sütöttünk, mert a lakással voltunk elfoglalva.
Holnap most már tényleg megfőzöm azt a húslevest, mert már mind a ketten kívánjuk. :)
Fotókat ma nem készítettünk, a lakás csinosítgatásával voltunk elfoglalva.